Azt kell tisztázni, hogy a befolyásolást a bizonytalanság hívja életre. A bizonytalankodás végtelenül nagy időrabló. Fajsúlyosabb döntések esetén nincs - de egyébként a hétköznapi munkában, életben sincs- idő az órák-hosszas hezitálásra. Ha mégis felüti a fejét a bizonytalanság, akkor máris húzza maga után a befolyásolást, aminek ha engedünk, az gyakran tévútra vezet. Így ha valakit, ne adj isten pont magunkat bizonytalankodáson kapjuk, nem árt elmélázni az itt leírtakon.

• Hagyd abba!

Feldmár András, neves Kanadába szakadt magyar pszichoterapeuta szerint ennyi a kulcs abban az esetben, ha valami olyan viselkedést tanúsítunk, aminek jól felfogott módon semmilyen haszna nincsen, sőt, ha lehet, inkább hátráltat. Hagyjuk abba, mondja ő. Félelem, düh, sértődöttség, szégyen, szorongás, rossz és káros szokások, bizonytalankodás… Mind ide sorolható. Mert mit is érünk el a bizonytalankodással? A döntéshozás és azon keresztül a felelősségvállalás időpontját toljuk magunk előtt abban bízva, hogy addig tolhatjuk, amíg egyszer csak leesik. Hogy honnan hova, az mindegy. :) Feldmár szerint ez a kulcs: egyszerűen abba kell hagyni.

• Véleménymátrix

A cikk szerzője gyakran lép a bizonytalankodás kies földjére, ahol elég sokáig el lehet bolyongani. Ilyenkor -mert néha nehéz egy körből eljutni a feldmári szintre- azzal próbálja meg megtalálni a kiutat, hogy konzíliumra bocsátja az elbizonytalanodás tárgyát. Azaz, kikéri mások véleményét. Mi származik ebből? Az, hogy zsong a fej és nincs megoldás. Aki meggyőz arról, hogy az ő véleménye áll legközelebb az állandóan hőn keresett arany középúthoz, az elgondolkodásra késztet, de ha nem volt elég erős az érvelése, akkor csak további süllyedést okoz a bizonytalanság lápjában. Egyszerűbb ezt elkerülni és menni a saját fejünk után. Tehát 'abbahagyni'.

• 2kedés és 2ség

A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a bizonytalankodás:

“Kétes állapotban létel, habozás, a dolog kimenetele felőli kétkedés.”

Hopp, itt a kulcs. Kétkedés, kételkedés. De érdekes, mindkettő ugyanazzal a számmal kezdődik: 2. Mert hogy 2 dolog van a fejemben egyidejűleg.

Van egy igen és van egy nem...

De miben, vagy kiben kételkedem? Magamban? Az ötletemben?

• Előbbire orvosság csakis a feldmári módszer: hagyjam abba. Jobbat úgysem tudok. Ezen a területen biztosan nem. Soha senki nem fogja tudni nekem megmondani a frankót, a valósat. Ha anyu-apu egész életemben kényeztetett, mindig igazam volt, mindig szépen rajzoltam és mindig jól viselkedtem, akkor anyu-apunak ez volt a (talán kissé eltúlzott) véleménye. Ha valaki azt mondja, nem vagyok alkalmas valamire, vagy valamit nem jól csinálok, az is egy vélemény. A vélemény pedig köztudottan olyan, mint egy bizonyos testtájunk: mindenkinek van, de senkit sem érdekel a másiké. Tartsuk hát ehhez magunkat akkor is, amikor a különböző, személyünket érintő álláspontokat bíráljuk el! (Egyébként ez újabb ellenérv a Véleménymátrix alkalmazására.) Hogy az önmagunkban való kétely egyébként megszüntethető, kiküszöbölhető-e bármilyen módszerrel, az talán már pszichológiai asztalra való terítő. Mindenesetre ha munkáról van szó, az én munkámról, az én projektemről, akkor az önmagunkban való kételkedés okozza a legnagyobb fejtörést... A kételynek amúgy van biológiai funkciója (a kételynek, mint a félelem szűkös kis előszobájának), így nyilván érdemes vele foglalkozni. De ha magamban kételkedem, akkor inkább talán azt kellene vizsgálnom, amit csinálok. Pl. ha van egy kisboltom, aminek nem elég nagy a forgalma, akkor merítsek erőt az alábbi példából:

Na mondjuk a hiányosságot kétségtelenül pótolták, mert a felirat jó eséllyel légi felvételen is látható.

• Ha az ötletemben kételkedem, akkor ugrás az első néhány bejegyzésre, amelyekben az ötlet valósággá gyúrásának lépéseiről írtunk. Lényeg: ha van egy megalapozott, értelmes ötletem, aminek a létjogosultságát bizonyos eszközökkel (kutatás, józan paraszti ész szolgáltatta érvek) alá is tudom támasztani, akkor onnantól kezdve nincs para, csak a tervezés és megvalósítás, azaz a gyúrás marad. A tervhez persze tartanom kell magam - figyelembe véve az állandóan változó körülményeket. A tervezett megvalósítás, valósággá gyúrás szakaszában az ötletemben kételkedni dupla időrablás, hiszen ekkor már  folyamattá állt össze, kilépett az ötlet-szférából, kilépett a fejemből. Papírra került, vagy Word doksiba, és Excelekbe, Ppt-kre... A folyamat előrehaladottabb, kézzelfoghatóbb stáció, amire ha már eljutottam, nem abban kell kételkednem, hogy jó ötlet volt-e elindulni ezen a kálvárián. Legfeljebb azon morfondírozhatok, hogy menjek-e még fel a 12-ig, vagy hagyjam a francba és üljek le egy padra kifújni magam.

Ami talán a legtöbb bizonytalanságon alapszik, az a művészet. A művészeknek számos okuk van a bizonytalanságra kezdve onnantól, hogy mivégre keveredtek abba a világba és abba a dimenzióba, amiben éppen mozognak, bizonytalanok abban, hogy ezt az érzést hogyan adják át, hogyan alkossanak egyetemest-mégis egyedit. Hogy legyen a 'termékük' más és mégis ugyanaz. Bődült nehéz dolguk van, mert a kollektív tudattalan harangjait kongatva kell az egyénhez szólniuk - mindezt a különböző művészeti ágak és technikák ma már végtelennek tetsző skáláján keresztül. De a művészetben a bizonytalanság a gondolat tárggyá fordításáig terjedő időszakban jelenik meg. Utána már kevésbé. Azaz a bizonytalanságból itt végeredményben mégis tettek és döntések születnek.
A cikk szerzőjének volt alkalma egy bábszínház munkájában közreműködni. Míg a próbafolyamat során a szövegkönyvből több alkalommal kihúzásokkal-betoldásokkal éltünk, és a jelmezeket, kellékeket is számtalanszor átalakítottuk, addig a bemutató napján már szemernyi kétely sem volt bennünk. Abban, amit csináltunk. Ott már nem volt helye bizonytalanságnak. Pedig a fogadtatást nem láthattuk előre. A hatást sem. De azt tudtuk, hogy amit csinálunk, abba akkor és ott minden idegszálunkat be kell integrálnunk.

"A tett halála az okoskodás."

Írja találóan éppen Az ember tragédiájában Madách. No igen, ez a mondat hűen tükrözi azt, hogyan tudunk elbarmolni egy jól induló projektet a bizonytalanságunkkal.

Konklúzió: kövessük a művészek példáját. Faragjuk ki a bábot, öltöztessük fel, írjuk meg a mesét, gyakoroljuk be. Ez idő alatt még van lehetőségünk variálni, sőt, a premier után is! Éppen ezért hagyjuk abba a tópart szélén való toporgást és ugorjunk fejest a vízbe - akkor is, ha mély!