A megvalósítás kapcsán arról írtunk, hogy olykor a legjobb az, ha elengedjük a megvalósult, kész ötletről alkotott képünket és rugalmasak vagyunk. Ez azt jelenti, hogy lemondunk az elképzelésünk eredeti kereteiről, és egy kicsit máshogy rámázzuk be azt. Így tehát nem teljesen azt érjük el, amit az ötlet fázisban kiterveltünk, de legalább abból indultunk ki, és valami hasonló lett a végeredmény. A rugalmasság helyét és idejét főleg spontán, nem várt események határozzák meg. Az ilyesmire készülni sem könnyű - de lehet! Ha egy jól végiggondolt folyamat (amelynek tervezése során az ad-hoc tényezőkre is gondot fordítottunk) stádiumain lépdelünk keresztül a végcél elérése érdekében, akkor ha meg is változtatnak bizonyos dolgokat a körülményeink, tudunk majd reagálni. Jól reagálni.

Egy szemléletes példa:

Ha én gondosan eltervezem, mikor és hol lesznek a tanfolyamaim, ám a soron következő tanfolyami napon hívást kapok az oktatótól, hogy lebetegedett, mit csinálok? Pánikba esni lehet, főleg, ha 200 ember várja izgatottan az aznapi online tanulást. Megoldani viszont meg kell a helyzetet, mert lógva nem maradhat.

Ilyenkor a józan ész azt diktálja:

• Írj hírlevelet, tájékoztasd az embereket, a tantermi hallgatókat hívd fel telefonon, hogy ne induljanak el, mert ma nem lesz oktatás. Ennek a problémakezelésnek az eredménye valószínűleg néhány elmormolt szitokszó lesz a vidékről érkező és már úton lévő hallgatók szájából, majd később szóbeli és írásbeli reklamációk, netalán 1-2 elvesztett hallgató.
• Hívj be egy helyettes oktatót, aki leadja az aznapi anyagot, képes rá, mert kompetens a témában. Ennek az eredménye az lesz, hogy néhány hallgató meglepetten ül be az órára, de végeredményben mindenki megkapja, amit akar, így nem lesz világégés.

Ezekkel a módszerekkel tehát alkalmazkodtam az előállt helyzethez, megoldottam az aktuális kihívást. Így vagy úgy, de áthidaltam, mert gyorsan reagáltam. Ez jó.
A két eset közül azonban csak az utóbbiban voltam rugalmas. Miért? Mert az első esetben bár elindítottam a kommunikációt, és nem ültem a babérjaimon, elfogadtam azt, hogy nem lesz oktatás, nem jön az oktató, nem adom meg az ügyfeleimnek, amit ígértem, nem, nem, nem. A második esetben viszont a 'nem' hallatán a fejemben felkapcsolódott a villany, megjelent egy 'talán', és a célzott tevékenységemmel a nem-et igenné formáltam.

Na EZ kell a sikerhez.
EZ=a 'talánok' megtalálása. Ha nincs talán, akkor igen sincs, így a 'talánt' észrevenni: ehhez kell résen lennünk. Mit látunk, ha felismerjük a 'talánt'? Azt, hogy a 'nem' és az 'igen' igazából egy-egy alternatíva, amelyek közül magunk választhatunk.