Úgy gondolnánk, hogy minden vállalkozó pontosan tudja, mi is egy vállalkozás, hiszen ő maga is létrehozott egyet egy adott cél elérése érdekében, ahol emberek csoportja dolgozik egy közös ügyön. Az alkalmazottak mosolyogva szolgálják ki az ügyfeleket, meglepő kedvességről tanúbizonyságot téve plusz dolgokat vállalnak, felelősségteljesen gondolkoznak és döntenek, és mindenki boldog...
De hamar kiderül, hogy ez a vállalkozások 99%-ánál nincs így, mert
1.) az alapító nem tudja, mi az, amit létrehozott és
2.) az emberek csoportja nem dolgozik (túl jól).

Miért is fontos ez a két pont?

Egy szemléletes példa a munkatársak hozzáállásának különböző típusairól:

Három segédmunkás tolja a téglával megrakott taligát egy építkezésen. Kérdezzük meg mindegyiktől, mit csinál:

• Első segédmunkás: "Én odatolom ezt a talicska téglát, ahová mondták, és ott kiborítom. Nagyon unom már, de ez van."
• Második segédmunkás: "Én a kőműves keze alá dolgozom, hogy estére fel tudja húzni azt a falat. Még két kör, és mára megvagyunk!"
• Harmadik segédmunkás: "Én a katedrális építésében veszek részt. Ezzel a pár téglával én is hozzájárulok ahhoz, hogy felépüljön! A rosszakat kidobáltam, ez csupa általam válogatott tégla!"

A legtöbb esetben tehát ott akadnak el a dolgok, hogy az alkalmazottak nem veszik észre a katedrálist. Hogyan is vehetnék észre, ha sokszor a vezető sem látja? A vállalkozók többnyire ösztönösen tudják ugyan a saját történetüket, de tudatosan már nem. Sohasem fogalmazták meg még önmaguknak sem. Ennek következtében elmondani sem tudják, vagyis az összes dolgozójuk egyes típusú segédmunkás marad.

Az Egyesült Államokban a vállalati kultúra építése lassan évszázados múltra tekint vissza. Ha valamit, akkor ezt a hagyományt irigyelhetjük tőlük. A vállalati kultúra fontosságáról többek között az amerikai központú, Magyarországon működő multinacionális nagyvállalatok működése győzhet meg bennünket. Miről is van szó? Arról, hogy ezek a cégek tudják, hogy az egyes típusú segédmunkást egyetlen dolog különbözteti meg a hármas típusútól: az információ.  A kerettörténet. Ha úgy tetszik, a mese. Az adott vállalkozáshoz, munkahelyhez tartozó világ ismerete, amit oktatással, vagyis történetmeséléssel adnak át. A multiknál például akár egy teljes munkanapot is rászánnak erre, melynek a programjába a tűzvédelmi és egyéb okosításokat is integrálják. Azért nagyon fontos ez, mert egy több száz, adott esetben több ezer fős vállalatnál még nagyobb feladat a vállalati identitástudat, az összetartás, összedolgozás és KÖZÖSségérzés felépítése az egyénekben.
De figyelem: a vállalati kultúra átadása nemcsak a nagyvállalatok számára kikerülhetetlen!

Mi tehát az első lépés egy jó vállalkozás kialakításához?

Az, hogy az alapító, aki az egész történetet kitalálta, tudatosítsa magában, hogy mit alkotott. Próbálja meg szavakba önteni, hogy mi ez a valami, ami itt áll előtte. Először mondja el (vagy írja le) saját magának. Kik vagyunk? Miért csináljuk ezt? Szánjunk rá időt, hogy a történet kerek, konzisztens legyen, mert csak a jó regényt lehet végigolvasni, a rosszat leteszik az olvasók. Ezután próbálja meg elmondani a történetet a dolgozóknak.

Először talán furcsán fognak rá nézni, mert ilyen még nem volt, de aztán - talán tudattalanul- már kiválogatják a téglákat és mosollyal az arcukon várják, hogy megszólaljanak a katedrális harangjai.